Inkább inni, mint enni : Öreg Sam / Szombathely

2015. október 31. 19:32 - TR8

Az Öreg Sam már régi ajánlás, így mikor felmerült a vacsora ötlete, eldöntöttem, hogy megnézzük. A kerthelyiségbe lépve tetszett amit láttam, innen a hideg időre tekintettel, egy belső kisebb vendégtérben foglaltunk helyet. A leírásának megfelelően valóban barátságos miliővel és lazán udvarias, de nem tolakodó személyzettel fogad.img_3400.JPG

Sörözni bármikor benéznénk, de most az ételeké a főszerep.img_3397.JPG

Az étlap felvezetőjében említett, szűkre szabott kínálatnak a rögtön ezután következő nyolc lap maga a cáfolata. Hatalmas, indokolatlanul széles választék Például kíváncsi lennék havonta hányan rendelnek kagylósalátát, konzervkagylóból. A másik amin megakadt a szemem, az a kalória érték feltüntetése az étlapon. Én személy szerint ha vacsorázni megyek, erről nem szeretnék tudni. De jogos, ez legyen az én bajom. Választásom most egy fokhagyma krémlevesre és egy Bajor töltött sertéskarajra esett. 10 perc után máris kaptuk a levest.img_3391.JPG

Ízében nagyon intenzív, már már túlzottan, 414kcal. Állagra jó, nincs gond vele. Itt még minden rendben volt, majd következett a választott fő étel.img_3393_1.JPGÍme a Bajor töltött sertéskaraj, 1137kcal. Ennél az ételnél félretéve azt, hogy nem valami guszta, a hús már bőven nem friss, a töltelék is száraz, akkor sem tudnék jót írni ha nagyon akarnék. A köret mirelit, de ezt nem lehet felróni ilyen árak mellett. Kóstoltam, próbáltam, de annyira súlytalan fogás, hogy semmi jó nem jutott róla eszembe. Maximum annyi, hogy nem maradunk éhesen, de nyilván nem ezért járunk vacsorázni. Egy kiadós sörözés mellé viszont jó lehet.img_3394.JPG

A felületén látszik, hogy nemrég került le róla a több napja súlyos fólia.

Összességében a hely saját filozófiáját, miszerint az étel legyen meleg, a sör hideg, a vendég elégedett, nem sikerült maradéktalanul betartani. Két főre, két fogásnál kb. 5000 forinttal érdemes számolni. Véleményem szerint az egyre erősödő szombathelyi gasztró térképen, ilyen ételekkel nem lehet versenybe szállni. De ezt persze majd mindenki eldönti magában. Sörözni hangulatos, családias hely, remek kerthelyiséggel és ha netán az iszogatás közben megéheznénk, helyben gondoskodnak rólunk. 

 

Öreg Sam Sörkert és Étterem

Cím:9700 Szombathely, Gagarin út 14.

Telefon:94/506-855, +36/30/575-8437

Nyitva tartás:

09.01.-05.31. / Hétfő-Szombat : 12:00 - 22:00

Vasárnap : Zárva

 

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://videkimustra.blog.hu/api/trackback/id/tr497985891

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása