Nemrég Zalaegerszegen kerestük a környék legjobb hamburgerét. Egy olyan helyen jártunk amire Facebookon akadtunk egy hirdetés formájában, csodás hamburgerekkel feldobva: The Strike. A hely, nemrég nyílt újra, habár mint kiderült már régebben is létezett(Piac bisztró). Most a trendeknek megfelelően átlényegült, felkerült a burger a palettára. Már pedig jó burgerre mindenhol van igény, főleg vidéken ahol a mirelit-mekdonálc hulladékokat már rég el kellett volna felejteni. Számomra ez különösen fontos, hogy megleljem "A helyet", ahova érdemes visszajárni, mert megcsinálták, összehozták a környék legjobbját, az igazit. Így nem volt kérdés, hogy megnézzük.
Egy olyan napot sikerült kifogni a kóstolásra, amikor minden burger fél áron volt elérhető, így szerencsénk volt, hogy a tömeg ellenére kaptunk egy asztalt. A kinti asztalok egyikénél foglaltunk helyet. Közben az emberek csak érkeztek és távoztak, nagyon pörgött a hely. A kiszolgálás ennek ellenére zökkenőmentesen működött, a kért gyömbérszörpöm is hamar elém került.
Egy oldalas étlappal dolgoznak, 5-6 féle hamburgerrel. Én egy strike burgert(990) kértem menüben(+300), ami hasábburgonyát és egy kis mártogatóst takar. A burgerre úgy 20 percet vártunk.
Strike burger: tükörtojás, jalapeno, cheddar, lilahagyma lekvár, paradicsom, saláta, savanyított uborka és egy jó adag marhapogácsa. Közelebbről:
Nos, nem csak látványra, de ízre is kellemes. A buci a környéken az eddigi legjobb, nem túl édes, pont amennyire kell. Nem morzsál, nem hullik szét, tökéletesen fogja össze a burgert. Na és a pogácsa, az is a jól eltalált kompozíció része. Ízre, állagra jó, ennél jobbat csak a szombathelyi a Placc burgerben kóstoltam. Minden más eleme itt viszont jobb. Nem száraz, nem tocsog, nagyon jól sikerült darab. Hamm.
Összességében egy nagyon jó burgert ettünk, nagyon jó áron. Jelenleg megkockáztatom, hogy itt kapni a legjobb burgert a környéken. Ha a jövőben is hozzák ezt a szintet, sokak kedvenc törzshelye lehet. Hamburgerfronton nálam egyértelműen a Strike viszi a prímet, ár/érték arányában is kiemelkedő, az eddig tesztelt helyeket tekintve. Erősen ajánlott!
The Strike
Cím: Sütö u. 4., Zalaegerszeg, 8900
Tel.:06308942779
Nyitvatartás:
Hétfő - Csütörtök: 9:00 - 22:00
Péntek - Szombat:9:00 - 0:00
Vasárnap :7:00 - 15:00